Kemencében főtt töltött káposzta füstölt csülökkel
Hozzávalók:
20 dkg nagy szemű bab,
1 füstölt csülök,
1 doboz paradicsompüré,
bors, pirospaprika, só.
A beáztatott babot puhára főzzük.
Ugyancsak puhára főzzük - de külön! - a csülköt is. A káposztát eközben fedő
alatt szintén puhára főzzük, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, s az előzőleg
leszűrt babot. Kevés rántást készítünk a pirospaprikával, amivel besűrítjük az
ételt. Tetszés szerint fűszerezzük, s még főni hagyjuk. Tálaláskor a csülköt a
babos káposzta mellé tesszük.
Hozzávalók:
50dkg lapocka,
50dkg kocsonyahús (nyers sertésfül, farok, fejhús),
50dkg nyers füstölt oldalas,
50dkg dagadó,
3dkg liszt,
2 evőkanál olaj,
2kg savanyú, aprókáposzta,
10db savanyú káposzta levél,
10dkg rizs,
1 kisfej vöröshagyma,
1 teáskanál pirospaprika,
2dl tejföl,
Izlés szerint őrölt fekete bors, só.
Előkészítése:
nagy vasfazekat (vagy beáztatott cserépedényt) az olajjal kikenek és a lisztel
meghintem. A töltelékhez a dagadót megdarálom, összekeverem a nyers, megmosott
és kissé lecsurgatott rizzsel, pirospaprikával, a megtisztított és lereszelt
hagymával, sóval, borssal, majd szorosan becsomagolom a vastag ereitől
megtisztított savanyú káposztalevélbe.
Elkészítése:
az apró káposzta egyharmad részét elterítem a fazék alján, erre ráteszem a
megmosott és feldarabolt kocsonyahúst, valamint az előzőleg 1 éjszakán át
vízben vagy tejben áztatott, darabokra vágott füstült oldalast. Erre a
következő réteg savanyú káposztát terítem. Megsózom, meghintem borssal, majd
beborítom a megtöltött savanyú káposzta levelekkel. Erre nyers, felszeletelt
lapockát helyezek, végül beborítom a maradék aprókáposztával. Megsózom,
meghintem borssal, és
Hozzávalók:
30 dkg füstölt csülökhús,
10 dkg sárgarépa,
10 dkg petrezselyemgyökér,
5 dkg zöldpaprika,
5 dkg paradicsom,
12 dkg szárazbab,
12 dkg savanyú káposzta,
1 fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 babérlevél,
2 evőkanál olaj,
3 dkg liszt, só, köménymag, fűszer-paprika.
A babot előző este
beáztatjuk, a zöldséget megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A savanyú káposztát
ízlés szerint átmossuk, a vöröshagymát finomra, a csülköt kockákra, a
zöldpaprikát, paradicsomot kisebb darabokra vágjuk, a fokhagymát zúzzuk. A babot, csülökhúst fűszerezett vízben
feltesszük főni, később belerakjuk a zöldségeket, savanyú káposztát, fél
fövésben a paradicsomot, zöldpaprikát. Amikor megfőtt, hagymás, fokhagymás,
fűszerpaprikával színezett, világos rántást készítünk, tejföllel elkeverjük,
beleöntjük a levesbe, amelyet jól kiforralunk.
Hozzávalók:
10-15 dkg zsír,
3 fej hagyma,
30 dkg füstölt tarja vagy csülök,
6-8 babérlevél,
2 evőkanál őrölt paprika,
10-12 dkg rizs
A hagymát kockára vágjuk és megfonnyasztjuk a zsírban, majd beletesszük a felkockázott füstölt tarját vagy csülköt és a lapockát. Amikor elfőtte a levét, levesszük a tűzről és beleöntjük a cserépedénybe, akkor tesszük bele a savanyú káposztát, a babérlevelet, meghintjük a pirospaprikával. Felengedjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Amikor félig puha a hús, a megmosott rizst a tetejére hintjük és még egy pohár vizet öntünk rá. Tálaláskor ízlés szerint tejföllel meglocsoljuk.
Hozzávalók:
1 húsos hátsó csülök (kb.
só,
1 kiskanál egész fekete bors,
2 babérlevél,
1 fej fokhagyma,
2 közepes vöröshagyma,
80 dkg savanyú káposzta,
10 dkg húsos füstölt szalonna,
1 kiskanál szárított majoránna,
6-7 szem borókabogyó,
1 kiskanál paradicsompüré,
1 evőkanál finomliszt
A csülköt megmossuk, az esetleg
rajta- maradt szőrszálakat és a pecsétet levágjuk róla. Fazékba tesszük, és
annyi hideg vizet öntünk rá, hogy ellepje. 2 kiskanál sóval, az egész borssal
és a babérlevéllel fűszerezzük. A megtisztított fokhagymagerezdeket az egyik
megmosott, héjastól négybe vágott vöröshagymát szintén beledobjuk. Nagy lángon
fölforraljuk, majd kis lángon kb. 2,5 óra alatt szinte teljesen puhára főzzük.
Közben a káposztát, ha túl savanyúnak találnánk, kissé kimossuk, majd néhány
vágással rövidebbre aprítjuk. A másik hagymát finomra, a szalonnát apró
kockákra vágjuk. Utóbbit lábasban kiolvasztjuk, majd a hagymát megpirítjuk
rajta. A káposztát hozzáadjuk, megsózzuk (vigyázva, mert eleve sós), a
majoránnával és a borókabogyóval fűszerezzük. A csülök főzőlevéből 2-3 decinyit
rámerünk. Kis lángon, lefödve, többször megkeverve kb. 40 perc alatt puhára
pároljuk, ha leve időközben elfőne, egy kevés főzőlével mindig pótoljuk. Ha már
puha, fedő nélkül kissé lepirítjuk. Amikor a csülök kész, levéből kiemeljük,
tepsire tesszük és közepesen forró sütőben (
Hozzávalók:
50 dkg savanyú aprókáposzta,
25 dkg szemes bab,
5, 8 dkg liszt,
5 dkg zsír vagy olaj,
2,
1 fej vöröshagyma,
ízlés szerint pirospaprika
A kiválogatott babot előző este beáztatjuk, majd másnap puhára főzzük. A csülköt alaposan megtisztítjuk, késsel megkaparjuk, kicsontozzuk, feldaraboljuk, és annyi, enyhén sós vízben tesszük fel főni, hogy az jól ellepje. Ha a hús félig megfőtt hozzáadjuk a kinyomkodott káposztát, és puhára főzzük. végül hozzáöntjük a megfőtt babot, és az egészet összeforraljuk. A zsíron vagy olajon a lisztből világos rántást készítünk, hozzáadjuk a megtisztított, finomra vágott vöröshagymát, és rövid ideig még tovább pirítjuk. A tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, felengedjük a paradicsomlével, a leveshez adjuk, és felforraljuk, azaz készre főzzük.
Hozzávalók:
2 db
babérlevél,
1 db
cseresznyepaprika,
Az előkészített füstölt csülköt a kissé kimosott
káposztával és a fűszerekkel együtt hideg vízben feltesszük főni. Lassú
forralással addig főzzük, amíg a csülök könnyen kicsontozható lesz. Kicsontozzuk,
majd apró kockákra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, az
olvasztott zsírban megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a karikára vágott füstölt
kolbászt és a feldarabolt csülökhúst, majd együtt tovább pirítjuk. Liszttel
megszórva átforgatjuk, és hozzáadjuk a péppé zúzott fokhagymát. A tűzről
levéve, elkeverjük benne a fűszerpaprikát, majd hozzáadjuk a káposztás
főzőlevet. Kiforraljuk, forrón tálaljuk. Tetejét tejföllel díszítjük.
Hozzávalók:
2 db
babérlevél,
1 kis csokor
kapor
A füstölt húst és a babot külön-külön tálban, egy
éjszakára hideg vízben áztatjuk. Másnap leöblítjük a füstölt húst,
Hozzávalók:
50 dkg savanyú aprókáposzta,
25 dkg füstölt csülök,
1 fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma
Ízlés szerint pirospaprika
Ízlés szerint tejföl
A csülköt alaposan megtisztítjuk, késsel megkaparjuk és annyi, enyhén sós vízben tesszük fel főni, hogy az jól ellepje.
A hús majdnem megfőtt, kicsontozzuk, feldaraboljuk, hozzáadjuk a kinyomkodott káposztát, és puhára főzzük.
Esetleg húsgombóc levesbetéttel tálaljuk. Aki szereti, tehet rá tejfölt.
30 dkg hasaalja szalonna,
40 dkg fényezett rizs,
40 dkg vöröshagyma,
5 dkg fokhagyma,
5 dkg só,
8 dkg fűszerpaprika,
0,8 dkg őrölt bors,
1 db füstölt csülök.
A sertéslapockát és a
hasaalja-szalonnát apró kockákra vágjuk, hozzáadjuk az apróra vágott
vöröshagymát, fokhagymát és a fűszereket. Egy nagy edényben összekeverjük és
ledaráljuk, majd hozzáadjuk az előfőzött rizst. Ezzel is összedolgozzuk. A
savanyú hordós fejes káposztát levelekre szedjük, az előkészített
töltelékanyagból egy maroknyit a levelekbe helyezünk, és henger alakúra
tekerjük. A lábas aljára füstölt szalonnabőrt helyezünk, az edény közepébe egy
füstölt csülköt teszünk, majd köré rakjuk a töltelékeket. Tetejébe
aprókáposztát és egy félkilónyi házikenyeret rakunk. Az előfűtött kemencében
fedő alatt készre főzzük. Tálaláskor a füstölt csülköt felszeleteljük, és a
káposztára helyezzük, ízlés szerint tejfölt is adhatunk hozzá.
Hozzávalók:
30dkg savanyú káposzta,
20dkg füstölt kolbász, vagy csülök
10dkg húsos füstölt szalonna,
2dl tejföl, 1 babérlevél,
1 evőkanál pirospaprika,
1 evőkanál liszt,
1 fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
késhegynyi törött fekete bors.
Elkészítés:
A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, zsírját kiolvasztjuk. Rátesszük a
megtisztított kockára vágott vöröshagymát, majd üvegesre pirítjuk. A tűzről
levéve belekeverjük a pirospaprikát. A leöblített savanyú káposztát hozzáadjuk,
néhány percig pároljuk, majd beleszórjuk a töröttborsot, a zúzott fokhagymát,
hozzáadjuk a babérlevelet, felöntjük vízzel vagy csontlével. Közben a kolbász
borét lehúzzuk, és felkarikázzuk. A főzés félidejében beletesszük a levesbe.
Addig főzzük, míg a kolbász puha nem lesz. Végül tejfölös habarást készítünk,
belekeverjük majd jól kiforraljuk.
Hozzávalók:
3/4kg savanyú káposzta
40dkg darált sertéshús
10dkg rizs
2dl tejföl
olaj
pirospaprika
só
bors
Elkészítés:
A savanyú káposztát kevés olajon megpároljuk. A darált húst is megpároljuk,
majd pirospaprikával bőven megszórjuk. Sózzuk, borsozzuk. A rizst puhára
főzzük.
A tepsi aljára lerakjuk a savanyú káposztát, rá a főtt rizst. Meglocsoljuk a
tejföl felével, a tetejére rétegezzük a darált húst, savanyú káposztaréteggel
fedjük le, amit ismét tejföllel locsolunk meg. Forró sütőben kb 30 percig
sütjük.
Hozzávalók:
1kg kicsontozott csülök,
30dkg sertés lapocka,
2kg savanyú káposzta,
1 nagyobb hagyma,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
1 doboz pritamin,
2dl tejföl,
10dkg császárhús,
15dkg rizs,
só, őrölt pirospaprika, 3
babérlevél, bors, szurokfű, majoránna, kömény,
1 marhahúsleves kocka.
Elkészítése:
A csíkokra vágott császárhúst megpirítjuk, a zsírján megfuttatjuk a
felszeletelt hagymát és zöldpaprikát. Hozzáadjuk a felkockázott , kicsontozott
csülköt és a lapockát a paradicsommal. Víz hozzáadásával 25 percig pároljuk
Beletesszük a káposztát a forró vízben megmosott rizst a pritamint, a
leveskockát. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, 1-1 evőkanál édes és erős
paprikával, 3 babérlevéllel, 1-1 késhegynyivel a többi fűszerekből. Felöntjük
annyi vízzel, hogy éppen ellepje az ételt. Felforraljuk. Letakarva 15 percig
takarékon főzzük. Levesszük a tűzről, és 30 percig állni hagyjuk. Fogyasztás
előtt a sütőben, egy vajjal kikent tűzálló tálban átforrósítjuk. Tálalás: a
tűzálló tálban rakjuk az asztalra. Kis tálkában tejfölt és friss, fehérkenyeret
kínálunk hozzá.
Hozzávalók:
30 dkg sertés lapocka,
1 nagyobb hagyma,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
1 doboz pritamin,
10 dkg császárhús
15 dkg rizs,
só, őrölt pirospaprika,
3 babérlevél,
bors,
majoránna, kömény, 1 marhahúsleves kocka
A
csíkokra vágott császárhúst megpirítjuk, a zsírján megfuttatjuk a felszeletelt
hagymát és zöldpaprikát. Hozzáadjuk a felkockázott, kicsontozott csülköt és a
lapockát a paradicsommal. Víz hozzáadásával 25 percig pároljuk. Beletesszük a
káposztát a forró vízben megmosott rizst a pritamint, a leveskockát.
Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, 1-1 evőkanál édes és erős paprikával, 3
babérlevéllel, 1-1 késhegynyivel a többi fűszerekből. Felöntjük annyi vízzel,
hogy éppen ellepje az ételt. Felforraljuk. Letakarva 15 percig takarékon
főzzük. Levesszük a tűzről, és 30 percig állni hagyjuk. Fogyasztás előtt a
sütőben, egy vajjal kikent tűzálló tálban átforrósítjuk. Tálalás: a tűzálló tálban
rakjuk az asztalra. Kis tálkában tejfölt és friss, fehérkenyeret kínálunk
hozzá.
Töltött káposzta
Hozzávalók:
-
- 20-25 dkg füstölt Kolozsvári szalonna
-
- 2 fej vöröshagyma
- 6 gerezd fokhagyma
- kb.
- só, bors, pirospaprika
- víz, hogy a töltelékeket ellepje
-
Apró kockára vágjuk a Kolozsvári szalonnát, majd a darált
húshoz hozzákeverjük.
Fűszerezzük ízlés szerint, gazdagon. Ha édes a káposzta
forró sós vízben megpuhítjuk, majd levelekre szedjük. A torzsáját kivágjuk. A
darált húshoz hozzá adjuk a rizst és ezt a tölteléket a levelekre szedett
káposztába töltjük. Az edény aljára apró káposztát helyezünk, majd rárakjuk a
megtöltött káposztákat. Közzé rakhatunk füstölt kolbász karikákat, vagy füstölt
tarját, ettől még ízesebb lesz. Majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a
töltelékeket. Ha édes a káposzta a főzőlébe sót és 2 evőkanál ecetet teszünk,
kaporral ízesíthetjük. Kb. 1-1óra 20 percig főzzük 250 C-os a sütőbe.
Hozzávalók:
50 dkg darált hús
2 fej vöröshagyma
6 db tölteni való fehér paprika
2 bögre rizs
½ liter tejföl
2 cikk fokhagyma
1 tojás
Só, bors, piros paprika ízlés szerint
Elkészítése:
A fehér káposztát megfőzzük, majd 6 levelet félreteszünk a bundához. A többit felszeleteljük.
A rizst megfőzzük.
Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, rátesszük a darált húst, fehéredésig pároljuk, ezután sózzuk, borsozzuk, rátesszük a piros paprikát és a fokhagymát.
Összekeverjük a rizzsel és rövid ideig együtt még dinszteljük, majd félretesszük hűlni.
A káposztaleveleket és a paprikákat megtöltjük. Egy vékonyan kizsírozott tepsibe a vágott káposzta felét elterítjük, majd ráhelyezzük a paprikát – káposztát – paprikát stb.
Ha sok lett a töltelék, a tetejére rászórhatjuk, majd beterítjük a maradék vágott káposztával. Vékonyra szeletelt vöröshagymát is tehetünk a tetejére, majd az egészet leöntjük a tojással összekevert tejföllel. Díszítésül paradicsomkarikákat teszünk a tetejére.
Közepes hőmérsékleten egy órát sütjük.