Káposzta savanyítása kovászolással
5 literes üvegbe
Hozzávalók:
2 ek. Só
10 gerezd fokhagyma
1 – 2 cs. kapor
15 – 20 szem szemes bors,
Elkészítése:
1. Az uborkákat bő vízben áztatom fél órát, hogy minden föld lejöjjön róla, majd alaposan megsikálva folyó víz alatt megmosom.
2. Az uborka két végét levágom, majd a kést az egyik végétől számítva két-három centire beszúrom és végigvágom az uborkát. Ezután fél fordulatot fordítva az uborkán, megismétlem. Így négyfelé van vágva, de nem teljesen, mert az egyik vége összetartja (lásd a lenti képen).
3. Egy nagy üvegbe rendezgetem az uborkákat, aminek az aljára szórtam szeletelt fokhagymát, pár szem feketeborsot, a mustármagot, babérlevelet és koriandermagot.
4. Az uborkák közé egy csokor friss kaprot tuszkolok majd mikor az üveg megtelt, egy kétujjnyi vastag szelet kenyérrel zárom le az egészet.
5. Sós vízzel töltöm fel az uborkás üveget, hogy mindent teljesen ellepjen.
6. Egy kistányérral lefedem a tetejét, majd kiteszem egy napos párkányra.
7. Két-három nap múlva kész a kovászos uborka. Az uborkákat kiszedem az üvegből és egy jól zárható tálba/üvegbe teszem, az uborka leszűrt levével felöntöm és a hűtőben tartom felhasználásig. Két hétig eláll így...
30 dkg cukor,
10 dkg só,
egész bors,
A káposztát legyalulom, besózom, majd egy óra hosszat állni hagyom. A vízből,
cukorból és a fűszerekből felöntőlevet készítek. Kicsavarás után leforrázom a
felöntőlével, majd üvegekbe teszem és lekötöm.
Akár télen is készíthető, hiszen káposzta mindig van.
1 ek só,
10 ek cukor,
2 szál kapor.
Az apró uborkákat alaposan megmosom, majd a megmosott kaporral üvegekbe teszem.
A vízből, az ecetből és a többi hozzávalóból levet főzök, amelyet forrón
ráöntöm az uborkákra, lezárom, majd 30 percen át sterilizálom és a vízben
hagyom kihűlni.
1 ek só,
10 dkg cukor,
1 ek mustármag,
1 ek koriander.
A zöldparadicsomokat alaposan megmosom.
Hozzávalók:
5 lit. Víz
55 dkg cukor
15 dkg. evőkanál só
1 Teáskanál borkén
1 Teáskanál szódabikarbóna.
Hozzávalók:
4 lit. Víz felforralva
1 li. 10 %-os ecet
60 dkg. Cukor
12 dkg. Só
1 kávéskanál borkén
Kapor, fokhagyma, bors,
Babérlevél, köménymag, torma
Hozzávalók:
9 dkg citromsav,
3 dkg bor-kén,
9 dkg timsó,
10 dkg tartósítószer.
A hordóba öntsük és a megtisztított, és a
fajtánként módon előkészített, feldarabolt, szeletelt, rózsáira szedett, vagy
egyes zöldségfélék egészben való, egynemű, vagy vegyes savanyúság eltevéséhez
(uborka, karfiol, paprika, hagyma, gyöngyhagyma, paradicsom, zöld-paradicsom,
káposzta stb.) ajánljuk.
15-20 gerezd fokhagyma,
25 dkg cukor,
1 üveg száraz vörösbor,
3 kis rozmaringág,
2 babérlevél.
A hagymát és a fokhagymát megtisztítom (ez a nagy munka). A cukrot egy lábasba
teszem, karamellizálom, a hagymákat megforgatom az aranysárga karamellben, majd
eloltom a borral és az ecettel. beledobom a fokhagymát, a rozmaringot és a
babérlevelet, majd lefedve kis lángon fél óráig főzöm. Lehűlés után üvegbe
töltöm és 2-3 napig érlelem.
1 ek só,
1 ek mustármag,
1 ek koriander.
A paprikákat megmosom, száraikat ollóval rövidre vágom.
Káposztával töltött cseresznyepaprika
1 tk só,
1 tk szemesbors,
2 ek cukor.
A paprikákat megmosom, kicsumázom. A káposztát legyalulom és leforrázom a többi
hozzávalóból főzött felöntőlével. Kihűlés után a paprikákat megtöltöm a
káposztával és üvegekbe pakolom (nyílással felfelé). A felöntőlevet újra
felforralom, az üvegeket feltöltöm vele és lezárom. Kihűlés után a hideg
kamrába teszem őket.
(30 literes)
Hozzávalók:
36 dkg só
3/4 cs mustármag
1/4 cs babérlevél
3/4 cs egész bors
6 dkg borkénpor
1/2 cs szalicil
Elkészítés: A cukrot és a sót kevés langyos vízben feloldjuk, hozzáadjuk
a többi vizet és minden belevalót hidegen keverünk bele. Végül beleszórjuk a
savanyítani kívánt dolgokat, amelyeket folyamatosan pótolunk, amíg a hordó
megtelik! Paprikát kettévágva, kimagozva, zöld-paradicsom, apró-hagyma,
karfiol, zöldbab, sárgarépa:csíkokra vágva, fejes-káposzta: legalább 8 cikkre
vágva.
Hozzávalók:
Elkészítés: A hozzávalókat karikázzuk, daraboljuk, melyiket hogy kell.
Egy nagyobb edényben egymásra rétegezzük a hozzávalókat (káposzta, paprika, hagyma,
karfiol, uborka, majd újra ugyanígy, amíg el nem fogynak), minden egyes réteget
megsózunk. A tetejére szórjuk a 4 kávéskanál szalicilt és ráöntjük az ecetet.
Tanácsok: A zöldség összetétel ízlés szerint változtatható.
Vegyél néhány fej lehetőleg téli káposztát( lapos)
A „V” gyaluval gyaluld vékony csíkokra.
Műanyagokat áruló boltokban lehet kapni
tiszta 10-
Ebbe rakd a káposztát.
Ahány kiló a káposzta, annyi liter víz, ahány 3liter víz, annyi púpozott evőkanál só.( a víz mindenképpen lepje el a káposztát.
Tegyél a tetejére lehetőleg kovásszal készült kenyeret gézbe tekerve, hogy kiszedéskor ne essen szét.
Minden nep vedd ki a kenyeret és jól forgasd át a káposztát majd tedd vissza a kenyeret.
Meleg helyen 2 – 2,1/2 hét alatt tejsavas erjedésnek köszönhetően a kovászos uborkához hasonló lé lesz rajta.
Tehetsz bele babérlevelet, hegyes erős paprikát, borsot,
50 dkg savanyú káposzta,
10 dkg sárgarépa,
15 dkg csemege uborka,
20 dkg marinált paprika,
3 szem cseresznyepaprika,
15 dkg vöröshagyma,
1 csokor kapor,
1 evőkanál kristálycukor,
2 evőkanál, olaj,
3 evőkanál ételecet.
A megtisztított, hosszában kettévágott vöröshagymát vékonyan
felszeleteljük, megsózzuk, 10-15 percig állni hagyjuk, majd lecsepegtetjük, A
káposzta levét kinyomkodjuk. A megtisztított sárgarépát és a csemegeuborkát
vékony karikákra szeljük vagy gyaluljuk.
A marinált paprikából hosszúkás szeleteket vágunk, míg a kaprot finomra
aprítjuk. A cseresznyepaprikákat egészben hagyjuk. Fél liter hideg vízben
feloldjuk a cukrot, és elkeverjük az ecettel, az olajjal meg a vágott kaporral.
Salátástálban összekeverjük a hozzávalókat, és rálocsoljuk az öntetet. Hűtőben
hosszú ideig tárolható, ezért nagyobb mennyiséget is készíthetünk belőle.