Paprikás újkrumpli tejföllel,
galuskával
Hozzávalók:
80 dkg rózsaburgonya,
1 közepes fej hagyma,
6 dkg füstölt szalonna,
1 evőkanál ételízesítő,
1 púpozott evőkanál gabonakeményítő,
4 pár virsli,
1 ág zellerzöld, só.
Elkészítés: A kockára
vágott, kissé kiolvasztott szalonna zsírjában megfonnyasztjuk az apróra vágott
hagymát. Beletesszük a kockára vágott burgonyát. Közepes láng felett üvegesre
pirítjuk. Meghintjük gabonakeményítővel, ételízesítővel, beletesszük a
zellerzöldet és kb.
Mielőtt a burgonya megpuhulna, tegyük bele a virslit is.
2 kis vöröshagyma,
10 dkg húsos füstölt szalonna,
1 mokkáskanál pirospaprika,
2 pár debreceni (kb. 40 dkg),
1 kis csokor petrezselyem zöldje,
80 dkg krumpli, kb.
só.
A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. A szalonnát keskeny
csíkokra vágjuk, zsírját kiolvasztjuk, hozzákeverjük a hagymát, és aranysárgára
pirítjuk. Félrehúzzuk a lángról, megszórjuk pirospaprikával, kevés vízzel
felengedjük, héjastul beletesszük a debreceniket, és 7-8 percig lefedve,
szükség szerint kevés vizet hozzáadva pároljuk. Ezután a debrecenit kivesszük,
vastag szeletekre vágjuk, és visszatéve a pörköltlébe, zsírjára sütjük.
A petrezsezsemzöldet finomra aprítjuk. A krumplit meg tisztítjuk, a
debrecenihez hasonló vastagságú karikákra vágjuk, és a forró olajban ropogósra
sütjük, majd lecsöpögtetjük. Megsózzuk, megszórjuk a petrezselyemmel, és
összevegyítjük a debrecenipörkölttel. Azonnal tálaljuk, a krumpli csak így
marad ropogós.
20 dkg juhtúró,
6 dkg vaj,
1 csomó újhagyma,
2 tojás.
Héjában
megfőzzük a burgonyát, majd meghámozzuk, és a felét - a reszelő legdurvább
fokán - egy deka vajjal kikent mély tűzálló tálba reszeljük. Erre terítjük a
villával összetört, zöldjével együtt apróra vágott hagymával elkevert juhtúrót,
majd a burgonya másik felét is ráreszeljük. A tejfölt az egész tojásokkal meg a
maradék - öt deka - olvasztott vajjal simára keverjük, és a lerakott krumplira
öntjük. Forró sütőben addig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirult.
(Újhagyma helyett
egy nagy csokor kaporral is ízesíthetjük a túrót.)
25 dkg tarhonya,
20dkg lángolt kolbász,
10 dkg füstölt szalonna,
2 paradicsom,
2 nagyobb zöldpaprika,
1 kávéskanál fűszerpaprika,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
só,
őrölt bors,
őrölt köménymag,
2 csípőszöldpaprika,
1 evőkanál zsír vagy olaj.
A burgonyát, a zöldpaprikát, paradicsomot, vöröshagymát,
fokhagymát tisztítjuk, a zöldpaprikát kicsumázzuk, a fokhagymát zúzzuk, a többi
zöldfélét kockákra vágjuk. A szalonnát zsíron vagy olajon megpirítjuk,
fűszerpaprikával elkeverjük, kevés vízzel feleresztjük. A hagymás-paprikás lébe
belerakjuk a burgonyát, a paradicsomot, karikákra vágott kolbászt,
zöldpaprikát, szalonnakockákat, fűszerezzük és vízzel felengedve félpuhára
főzzük. Ezután belerakjuk a megpirított tarhonyát, ha kell, még utána ízesítjük
és puhára főzzük. Általában sűrűre főzik, da lehet hosszabb lével is tálalni.
15 dkg kolozsvári (húsos) szalonna,
2 nagy fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma
1 csapott evőkanál pirospaprika,
2 zöldpaprika,
1 paradicsom,
só. bors
Elkészítés: A csíkokra vágott, kiolvasztott szalonna zsírjában aranysárgára pirítjuk a finomra összevágott hagymát. Beletesszük a fokhagymát, pirospaprikát, a zöldpaprikát, a paradicsomot. Összekeverjük, és kevés vizet öntünk hozzá. Beletesszük a hosszú cikkekre vágott krumplit, és annyi vízzel töltjük fel, amennyi éppen ellepi. Megsózzuk és alacsony láng fölött, lehetőleg lefedve, készre főzzük.
Többször, óvatosan keverjük meg. Laktatóbbá tehetjük, ha kolbászt, virslit vagy debrecenit főzünk bele.
Hozzávalók:
2 ek. zsiradék
1 nagy fej hagyma
1 csapott ek. Fűszerpaprika
Só, bors
2 gerezd fokhagyma
A zsírban aranysárgára pirítjuk a finomra összevágott hagymát. Beletesszük a fokhagymát, pirospaprikát, Összekeverjük, és kevés vizet öntünk hozzá. Beletesszük az újkrumplit, és kevés vizet öntünk rá. Vigyázat, az újkrumpli is enged vizet. Megsózzuk és alacsony láng fölött, lehetőleg lefedve, készre főzzük. Nem keverjük, csak rázzuk. Laktatóbbá tehetjük, ha kolbászt, virslit vagy debrecenit főzünk bele.
Hozzávalók:
2 ek. zsiradék
1 nagy fej hagyma
1 csapott ek. Fűszerpaprika
Só, bors
2 gerezd fokhagyma
2 tojás
Liszt, amennyit a tojás felvesz.
Mindent úgy csinálunk, mint az előzőt, csak bő lével.
Amikor már majdnem megfőtt az újkrumpli, a 2 tojásból és lisztből közepesen lágy masszát csinálunk.
Jól el kell dolgozni, különben csomós lesz. Vágódeszkán egy tompa késsel a lébe szaggatjuk.
Vigyázat, ne legyen túl nagy, mert fövés közben megdagad. 2-3 perc alatt megfő a galuska, utána a tejfölt egynemüsítjük a forró lével,
Majt jól összedolgozzuk. Vigyázat, nem törjük.
Hozzávalók:
1,5 kg sertés
vagy marha oldalas (csontos)
3 db nagy
vöröshagyma,
200 g sertészsír,
2 db Fehér paprika
2 db Paradicsom
20 g őrölt
fűszerpaprika,
2 kg burgonya,
20 dkg csipetke
ízlés szerint só,
bors,
A zsíron megpirítjuk
a finomra kockázott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a csont mentén feldarabolt
oldalast és erős tűzön fehéredésig pároljuk.
Beletesszük a
fűszerpaprikát, sót, a borsot, a fehérpaprikát,
paradicsomot, majd összekeverjük. Ezután annyi
vízzel, hogy a hozzávalókat ellepje.
Hozzáadjuk a száraz
tarhonyát. Ha már majdnem kész, belefőzzük a hasábra vágott burgonyát. Friss
szeletelt kenyérrel tovább terheljük a gyomrunkat!
Hozzávalók:
1,5 –
20 - 25 dkg lecsókolbász
4 - 5 db tojás
só
Zsemlemorzsa vagy reszelt sajt.
Zsiradék.
Elkészítés:
A megmosott krumplit
héjában puhára főzöm. Ha kihűlt, a héját lehúzom, felkarikázom. A zsiradékot a
tejföllel jól elkeverem. A tojásokat is kb. 15 percig főzöm.
Ha az alapanyagokat előkészítettem, kikent tepsibe vagy cseréptálba rétegezve
lerakom 1 sor krumpli, sózom, borsozom, rárakom a karikára vágott lecsókolbászt
és a tojást, gazdagon meglocsolom a tejföllel, majd ugyanígy folytatom. Mikor a
sütőedény megtelt, a tetejét krumplival, tejföllel fejezem be, zsemlemorzsával
vagy sajttal szórom meg.
Cifrázni lehet még, hogy a sorok közé dinsztelt vöröshagymát szórok.
3-4 zöldpaprika,
3 nagy paradicsom,
12 dkg kolozsvári szalonna,
tejföl.
A krumplit megtisztítjuk, kockákra vágjuk, a paprikát
kicsumázzuk, és a paradicsommal együtt felkarikázzuk. A szalonnát kis kockákra
daraboljuk, ropogósra sütjük, hozzáadjuk a krumplit, paradicsomot, paprikát, és
szükség szerint kevés vizet aláöntve, időnként megkeverve, fedő alatt megpuhítjuk.
Ha szükséges, sózzuk, rövid lére forraljuk. összekeverjük a tejföllel, és
forrón tálaljuk.
Hozzávalók:
10 dkg kolozsvári (húsos) szalonna,
20 dkg szárított csuszatészta,
1 fej vöröshagyma,
1 púpos evőkanál pirospaprika,
12 dkg füstölt kolbász,
60 dkg burgonya,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
só. bors
Elkészítés: A kockára vágott, félig kiolvasztott szalonna zsírjában gyakori keverés közben megpirítjuk a csuszatésztát, majd beletesszük a finomra vágott hagymát, s két-három keverés után megszórjuk paprikával. Beletesszük a karikára vágott kolbászt és a kis kockára vágott burgonyát. Annyi vizet öntsünk rá, hogy 2-3 ujjnyi magasan ellepje a tésztát. Sózzuk meg és tegyük bele a zöldpaprikát és a paradicsomot. Alacsony láng felett - lehetőleg lefedve - lassan főzzük meg. A főzés befejező szakaszában többször keverjük meg, nehogy leégjen.
Hozzávalók:
10 dkg kolozsvári (húsos) szalonna,
40 dkg sörét tarhonya,
1 fej vöröshagyma,
1 púpos evőkanál pirospaprika,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
50 dkg tisztított burgonya,
só. bors
Elkészítés: A kis kockára vágott, kiolvasztott szalonna zsírjában kb. 10-15 perc alatt aranysárgára pirítjuk a tarhonyát. Ezután beletesszük a finomra vágott hagymát, kétszer-háromszor átkeverjük, majd meghintjük pirospaprikával. Felengedjük annyi vízzel, mint a tarhonyamennyiség kétszerese és beletesszük a zöldpaprikát, a paradicsomot, a kis kockára vágott burgonyát. Megsózzuk és - lehetőleg lefedve - alacsony láng felett lassan megpároljuk.